Ebben a kurzussorozatban rengeteg infó grafikával és animált tartalommal kiegészített zeneelméleti áttekintést találhatsz, dokumentalista stílusban. Sorra vesszük azt a minimális zeneelméleti tudáskészletet, amely nélkülözhetetlen bármely zenész számára. Ajánlom ezt a tartalmat akár kezdő zenészeknek, vagy olyan haladóknak, akik gyakorlatban esetleg már előrehaladottabb ismeretekkel rendelkeznek, de szükségük lehet egy kis „töredezettségmentesítésre”. Vágjunk is bele...

A hangközök ismeretanyaga minden kétséget kizáróan a legfontosabb lecke valamennyi zenét tanuló számára és az alapvető nyelvi és zenei tartalmi jelentéskészlet meghatározó része. „AKI EZT A LECKÉT TUDJA, AZ MINDENT TUD MAJD. AKI VISZONT EZT NEM TUDJA, AZ NEM TUD MAJD SEMMIT A ZENÉLÉS ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI MEGVALÓSÍTÁSÁNAK LÉNYEGÉRŐL!”

A zenei hangok elnevezése az ABC első hét ékezet nélküli kisbetűjével (a, b, c, d, e, f, g) történik. A régebbi lejegyzésekben ragaszkodtak ahhoz, hogy a zenei hangokat kisbetűvel, míg a Dúr akkordok neveit nagybetűvel, a moll akkordok neveit kisbetűvel írták. Ma a leggyakrabban a zenei hangokat kisbetűvel, az akkordok neveit nagybetűvel írják.

A melodizálás azaz dallamalkotás eszközei a skálák. A skála szó jelentése hangsor, amely a hangok meghatározott rendszer alapján, hangmagasság szerint elrendezett sora. Eredeti (nem zenei) jelentése: lépcső, vagy létra. Zenei értelemben pedig hanglépcső, hanglétra.

A modusz kettős jelentést hordoz, mivel használjuk a tonális* és a modális** gondolkodásban egyaránt.

A hármashangzatok az akkordok legegyszerűbb alakjai. Hármashangzatot nyerhetünk, ha egy tetszés szerinti alaphanggal egyidejűleg megszólaltatjuk annak tercét és kvintjét is. De vajon miért a tercet és a kvintet szólaltatjuk meg az alaphanggal együtt és nem más hangközöket?

Az eddig megismert strukturális elemek közül már csak a ritmus halmaz ismereteit nem érintettük egyáltalán. Ugyanakkor elérkezett az ideje annak, hogy röviden összefoglaljuk mindazt a tudásanyagot, amelyet eddig elsajátítottunk. Haladjunk tehát a legkisebb építőkockák felől a legnagyobb vezérlőelvekig és csoportosítva összegezzük az eddigi tudásunkat.

Ahogy azt a negyedik leckében láthattuk, a kromatikus skálából létrehoztuk a Dúr és a természetes moll skálát, amelyeket együttesen diatonikus hangsoroknak nevezünk.

A dallamalkotás általánosan elfogadott szabályai alapján egy adott skálán belül mindig a lehető legkisebb lépések, (egész és félhangok sorozata) hatnak a leginkább természetesnek. A harmonikus moll skála, a természetes moll skálán történt beavatkozást követően elveszíti az eddig szigorúan megtartott egész és fél hangokból épülő szerkezetét, hiszen VI. és VII. hangjai között másfél hang (bővített szekund) távolság jön létre.

A harmonikus, azaz összhangzatos moll skála összhangzati, vagyis harmonikus törvényszerűségek alapján került kialakításra, de közben a dallamalkotás egyik fontos szabálya sérült, mivel felborult a lehető legkisebb lépésekből építkezés elve. Melodikus, azaz dallami szempontból kívánatosnak tűnik, hogy helyrehozzuk ezt. Vagyis a skála hatodik és hetedik hangja közötti másfél hang lépést kisebb hangköz váltsa föl, amely helyreállítja az egész és félhangokból építkezés elvét. Ezt a legkönnyebben úgy érhetjük el, hogy a skála hatodik hangját is felemeljük félhanggal. Az így kapott hangsort melodikus azaz dallamos moll skálának nevezzük.

Láthattuk, hogy a három eddig megismert moll skála (természetes, harmonikus és melodikus) egyetlen hangkészletként is megjelenik a gyakorlatban. Ezeket önállóan és egymással keverve is megtalálhatjuk a zeneirodalomban. Ahhoz azonban, hogy továbbléphessünk a skálák kromatikus kiegészíthetőségeinek irányába, meg kell ismerkednünk az első olyan akkordokkal, amelyeket négy hang alkot.

Mint az látható, a moll hangnem lényegesen összetettebb képet mutat, mint a Dúr hangnem. A megismert skálák mindegyike (természetes moll, harmonikus moll, melodikus moll alkalmas önállóan és egymással keverve, valamint akkordhangokkal kiegészítve is dalok, művek komponálásra. A klasszikus zeneirodalom (de mára már a kortárs is) bővelkedik példákban.

Négyeshangzatnak nevezzük azt az akkordot, amely alaphang, terc, kvint és szeptim (1-3-5-7) hangközökből áll. A szerkezeti matematikájuk viszonylag egyszerű, hiszen négy alapvető hármashangzatot (Dúr, moll, Bővített, szűkített) és két szeptim hangközt (kisszeptim, Nagyszeptim) ismerünk, vagyis a létrehozható akkordok száma e két szám szorzatából könnyedén kiszámolható egy extra tétellel megspékelve, hiszen a szűkített hármashangzathoz nem csak a kis- és Nagyszeptimet adhatjuk hozzá, hanem a szűkített szeptimet is. Ezért a végeredmény 9 létrehozható négyeshangzatban összegződig.

Ebben a leckében megismerkedhetünk a szeptimakkordok teljes és hiányos alakban történő szerkesztésével, valamint összevetjük a domináns szeptimakkord hangjait a természetes felhangrendszer legerősebben kimutatható részhangjaival.

Két vagy több hangnak az egyidejű megszólalása kétféle érzést válthat ki belőlünk, konszonánsnak akkor mondjuk a hangzatot, ha az összecsengő hangokat egymáshoz valónak érezzük, disszonánsnak pedig akkor, ha a hangok között ellentétet érzünk s a hangokat nem tartjuk egymáshoz valónak.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért vártunk eddig a pentaton és a Blues skála tananyagba emelésével? Ennek oka egyszerűen az, hogy bár a skálákat viszonylag könnyen el tudják sajátítani a tanulók, de sem a harmonizálást, sem a kevert és kiegészített skálaként történő alkalmazásukat nem tudnánk értelmezni az előző tudások nélkül.

A blues skála egy olyan moll pentaton, amely az alaphangtól számított tiszta kvart félhanggal felemelt alakját (a tritonuszt) is tartalmazza.

Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amelynél érdemes összefoglalnunk mindazt, amit eddig a skálákról tanultunk. Kezdjük a négy legfontosabb vezérlőelvvel, amelyek meghatározzák a skálák gyakorlatban történő alkalmazásának lehetőségeit.

Az eddig megtanult skálákon kívül még számos egyéb hangsor elterjedt használatát figyelhetjük meg a zenei gyakorlatban. A teljesség igénye nélkül ismerkedjünk meg most néhánnyal...

A négyeshangzatokkal elértük az egy oktávon belül felhasználható akkordhangok határát, vagyis a felhasználható hangok elfogytak, de az akkordhangok oktávon túli kiterjesztése további matematikai lehetőségeket és így újabb akkordalakok (ún. Extended akkordok) létrehozását teszi lehetővé.

Kilences akkordnak nevezzük azt a hangzatot, amely alaphang, terc, kvint, szeptim és az oktávon túli Nagyszekund (nóna) hangközökből épül. A kilences akkord már egyszerűen kiterjesztett (Extended) akkord, mivel a hangjai az oktávon túli hangokra is kiterjednek.

Tizenegyes akkordnak nevezzük azt a hangzatot, amely alaphang, terc, kvint, szeptim, az oktávon túli Nagyszekund és az oktávon túli tiszta, vagy bővített kvart hangközökből épül. (1, 3, 5, 7, 9, 11, vagy 11#).

Azt a hangzatot, amely alaphang, Tiszta kvart és Tiszta kvint hangközökből épül, négyes (sus4) akkordnak nevezzük.

Tizenhármas akkordnak nevezzük azt a hangzatot, amely alaphang, terc, kvint, szeptim, az oktávon túli Nagy szekund, tiszta, vagy bővített kvart és Nagy szext hangközökből épül. (1, 3, 5, 7, 9, 11, vagy 11#,13). Az akkordot azonban szinte minden esetben a tizenegyedik hang kihagyásával szerkesztjük. Hatos akkordnak nevezzük azt a hangzatot, amely alaphang, terc, kvint és Nagy szext (1, 3, 5, 6) hangközökből épül.

A zenei funkcióelmélet a hangnemeken belüli akkordok egymáshoz való viszonyát és azok feszültségkeltő és feloldó szerepét határozza meg. Az összhangzattanban minden akkord besorolható három alapvető kategóriába, amelyeket fő, vagy alapfunkciónak nevezünk. A fő funkciók mind Dúr mind moll hangnemben az I. IV. V. fokok.

A hangnem írásához tudnunk kell, hogy a kromatikus skála valamennyi hangja lehet Dúr és moll hangnem alaphangja, tehát valamennyi hangról indíthatunk Dúr és moll skálát.

A dalok, zeneművek tempójának meghatározása mindig a dal, a mű szerzőjének feladata. A tempó meghatározásával kezdődik minden közös zenélés, a zene írása és annak olvasása is. A tempó meghatározása valójában a mérőütések gyorsaságának meghatározását jelenti. Két mérőütés között eltelő idő valahány (egyenlő, vagy egyenlőtlen) részre osztása pedig a ritmizálás.

Az ütemmutató mindig az egy ütembe tartozó mérőütések számát és azok számolásának módját határozza meg. A lüktetést, vagy más néven metrumot a hangsúlyos és hangsúlytalan hangok viszonya hozza létre, valamint az ütemekbe rendezés alakítja ki. A visszatérő hangsúlyok egysége az ütem.

A hangok értékének meghatározása nem más, mint a tempó által megadott két mérőütés között eltelő idő tetszőleges számú egységre bontása. Ennek variációi tulajdonképpen végtelenek, hiszen adott idő alatt, gyakorlatilag bármennyi hang megszólaltatható (persze csak amennyi technikailag kivitelezhető).

Korábban már említettük a pontozott hangokat és a kötőívvel összekötött hangokat, amelyekkel meg lehet hosszabbítani egy adott hang értékét, most arra nézünk példákat, hogyan lehet a hangokat rövidíteni. A Hangszeren való játék és a zene rendkívül fontos összetevője a dinamika, ami a zenei hangok erősségének a mértéke.

A hangközfordítás az a művelet, amellyel a hangköz hangjait egymással kicseréljük oly módon, hogy vagy az alsó hangot emeljük egy oktávval, vagy a felső hangot helyezzük lejjebb egy oktávval.

A szekvencia a latin sequentia követés, kíséret, illetve a sequor, 'követ' igéből ered. A szövegkörnyezettől függően több jelentést is hordoz: a kémiában a meghatározó szerkezeti részek kapcsolódási sorrendje. Az informatikában az elemi programozási struktúrák egyike, a sorban egymás után való utasítások végrehajtása. A geológiában alapvető földtani képződménysor. A zenében ismétlődő motívum.