Kovács Botond
Körülbelül tíz éves korom óta gitározom és azóta is ez a legfőbb szenvedélyem, illetve most már munkám is. Az alapokat a nagybátyám tanította de onnantól huszonegy éves koromig autodidakta voltam. 2013-2016-ig az Etüd Jazz konzervatóriumban tanultam jazz gitár szakon, ahol Párniczky András volt a főtárgy tanárom.
Elsősorban blues-rock gitárosnak tartom magam de gyakran játszom a metál, funk vagy soul stílusban is.
2012-től több kisebb zenekarban megfordultam, 2018-ban, Pap Dáviddal és Kolosai Ferenccel alapítottuk az Antares zenekart amihez rögtön Dér Dávid is csatlakozott.
2019-ben az első lemezünk után Artisjus díjat kaptunk és megnyertük az Öröm a zene tehetségkutatót is. Azóta is ez a legfőbb zenekarom és aktívan koncertezünk országszerte és a határon túl is.
A zenélés mellett 2018 óta tanítok gitárt és tartok zenekari órákat, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. 2019-óta a Gitármánia táborban vagyok gitár illetve zenekari tanár és 2020 óta a Hangszert a kézbe programban is közreműködöm.
2023-ban elkezdtem a basszusgitározással is foglalkozni és be is szálltam a Tündérvese zenekarba ezen a poszton.